#Nemzeti Színház


Vidnyánszky szerint semmi kínos nincs a politikai hátszélben
 

Vidnyánszky szerint semmi kínos nincs a politikai hátszélben

Évtizedek óta a politika irányítja a kulturális életet, ezért Vidnyánszky Attila szerint álszent dolog ezen háborogni - többek között ez derül ki abból az interjúból, amelyet a Nemzeti Színház újdonsült igazgatója adott az Origónak. A Nemzetit már felszentelték, létezik olyan színész, akinek a távozása miatt Vidnyánszky szomorú, de a provokatív színházból továbbra is elege van.

hvg.hu hvg.hu

Vidnyánszkyék reagáltak a bécsi színház visszautasítására
 

Vidnyánszkyék reagáltak a bécsi színház visszautasítására

Továbbra is fenntartja a Nemzeti Színház a bécsi Burgtheaternek szóló meghívást a jövő év elejére tervezett első nemzetközi színházi fesztiválára – közölte a budapesti teátrum arra reagálva, hogy a bécsi intézmény pénteken arról adott tájékoztatást, hogy nem fogadja el az invitálást.

MTI MTI


Alföldi Róbert most igazán megdöbbent
 

Alföldi Róbert most igazán megdöbbent

Szinte azonnal a sikerlisták élére került az Alföldi Róbert öt nemzetis évét bemutató könyv. A színész-rendező a Bors szerint nem számított rá, hogy a magánéletén túl a szakmai útja is ekkora érdeklődést vált ki.

hvg.hu hvg.hu

Lesse meg, hogyan is rendez Vidnyánszky Attila - videó
 

Lesse meg, hogyan is rendez Vidnyánszky Attila - videó

A Nemzeti Színház Facebook-oldalán közölt ízelítőt arról, hogyan rendezi meg Vidnyánszky Attila a szeptember végén debütáló, Vitéz lélek című Tamási Áron darabot. A Vitéz lélek 1940 októberében, közvetlenül az észak-erdélyi bevonulást követően született. Bemutatója 1941. január 25-én volt Pünkösdi Andor rendezésében, a Németh Antal vezette Nemzeti Színházban. Videó.

hvg.hu hvg.hu

Jobboldali támogatás nélkül idáig sem húzta volna Alföldi?
 

Jobboldali támogatás nélkül idáig sem húzta volna Alföldi?

Blaskó Péter 2008-ban, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején nem fogadta el a Kossuth-díjat, de jobboldali beállítottsága ellenére mindig tisztelte és elismerte Alföldi Róbert munkáját. Ha 2011-ben, Az ember tragédiája körül kibukott botrányok közepette nem áll ki igazgatója mellett, Alföldi szerint nincs öt év. Blaskó most Vidnyánszkyval marad, de elismeri: kár az Alföldi-féle társulatért.

hvg.hu hvg.hu

Alföldi:
 

Alföldi: "Nem arról szól, kivel bújtam ágyba vagy kivel nem"

A lassan színháztörténeti ikonként kezelt Alföldi Róbert szerint a Nemzeti Színháznak sikerült társadalmi lavinát elindítania, az emberek reagálnak a történtekre, van véleményük, aminek szeretnének hangot adni. A csütörtökön bemutatott Alföldi Színháza - Öt Nemzeti év című kötetből bepillanthatunk a június 30-án véget ért ötéves (színház)történet kulisszatitkaiba.

cz.t. cz.t.

Alföldi a magánéletéről is nyíltan beszél a Nemzetiről szóló könyvben
 

Alföldi a magánéletéről is nyíltan beszél a Nemzetiről szóló könyvben

Alföldi Róbert úgy érzi, jól került ki a Nemzeti Színház igazgatóváltása körül kialakult botrányból, már nem jut eszébe minden nap a színház, és soha nem volt még ilyen kapós, mint most. Csáki Judit Alföldi Színháza – Öt nemzeti év című könyvében arról is nyíltan beszélt, miért nincsenek barátai, miért szorong civilként, illetve, hogy ha "családpolitikailag" rendben lenne, sokkal nagyobb eséllyel folytathatta volna a munkát a teátrum élén.

hvg.hu hvg.hu


Vidékre menekül a Nemzeti nagyágyúja
 

Vidékre menekül a Nemzeti nagyágyúja

Makranczi Zalán úgy érzi, a krisztusi kor elhagyásával révbe ért, a Nemzetiben töltött öt év jelentette számára karrierje csúcspontját. Az új évadot már a székesfehérvári Vörösmarty Színházban kezdi.

hvg.hu hvg.hu


A provokációnak vége, ne csoportosuljunk
 

A provokációnak vége, ne csoportosuljunk

Drága szélsőjobber polgártársaink, akik az "aberráltak" kiirtására szólítotok fel a közösségi oldalakon, ti nem annyira a provokációt gyűlölitek Alföldiben, hanem a független elme tehetségét. A jó hír az, hogy eljött a ti időtök.

nyüzs nyüzs